regio UE GR MDRAP Tasnad fonduri_ue
Search

Történelmi bizonyítékok

A történelmi bizonyítékok által igazolt Tasnád környékén végzett régészeti feltárások az emberi lét régiségét és folytonosságát bizonyítják a város jelenlegi területén, a kőkorszaktól napjainkig. A város múltját, időbeni létezését és fejlesztését kutatva megtudhatjuk, hogy Tasnádnak az első írásos említése 1021-ből való, amikor egy helyi plébános (Nicolaus mester, Tasnadi plebanus) a „Descriptica Fondationis Episcopus et Capitali Varadiensis" kéziratban „vicarus generalis Tasnadi"-ként nevezi meg önmagát. Ebben a rövid említésben szereplő információ a lehető legtöbbet sugallja: egyrészt nagyszámú és társadalmilag összeforrott emberi közösség létét igazolja, másrészt pedig az elfogadott Tasnád helynév meglétét.

Két század múlva, 1240-1246 között, IV. Béla magyar király kancelláriája egy sor olyan oklevelet ad ki, amelyekben a település olyan kiváltságokat kapott, amelyek lehetővé tették minél több család befogadását a helyi közösségbe, a püspöki birtok („possessio Tasnad") munkaerő szükségletének köszönhetően.

Az 1240. május 6-án kiadott okmányban szereplő említés, miszerint „Tasnád megismerte a tatárok ellenséges üldözését, így a lakossága nagyon meggyérült, oly módon, hogy egyáltalán nem maradt, vagy nagyon kis számban maradt”, teljes mértékben megmagyarázza mind a László király által 1282-ben nyújtott kiváltságokat a város számára, mind pedig az ugyanazon évben az erdélyi Péter püspöknek kényszercselekvését, aki István gróf Györd faluban lévő birtokáról elvitt 30 jobbágy családot, akiket a szóban forgó településre telepített be.

A későbbiekben egyre több említés történik, az adóügyi és közigazgatási okiratok igazolják, hogy 1368-ban létezett egy gabonaörlő malom a településen, hogy Corvin Mátyás 1456-ban az „oppidum” címet adományozta, vagy Erdély Püspökének kérését az ugyanazon román származású Magyarország nagy királya felé, miszerint engedje meg, hogy fából vagy kőből várat építhessen. Könnyűszerrel következtethetünk tehát a település növekedésének fontosságára, gazdasági, társadalmi és stratégiai szerepére a régióban.

A Tasnád helynevet illetően, Petri Mór történész, a város szülötte, a Budapesten 1901-1904 között kiadott, négy kötetből álló „Szilágy Vármegye monographiaja" című monumentális művében megpróbálja megmagyarázni és érvekkel alátámasztani, első változatban, a hely földrajzi adottságaiból, valamint a Cehal-i (oláhcsaholyi) nedves övezetből kiindulva, ahol a nád könnyűszerrel nő a vízzel borított, az esős időszakban igazi tavakká alakuló zugokban. ĺgy keletkezett a Tó-s-nád összetett szó, amely a nádas tavat jelképezi, mely helynevet a település dél-keleti vidékén élő lakosai adták a városnak, ahol egy ilyen vizi- ás bioföldrajzi képződmény az ősrégi időkből származhatott. Extrapoláció révén pedig az ezen tó partján épült település is ezt a nevet kapta.

Ugyanezen szerző által fenntartott másik vélemény III. Béla király Anonymus nevű jegyzőjének egyik jegyzetére utal, aki a Gesta Hungarorumban lejegyzi, hogy Árpád király egy Tas (Thosu) által vezetett lovascsapatot küldött a vidékre, amelyik a táborát egy nádas-tó mellett állította fel. Ily módon jött létre a Tasnádja szószerkezet, ezennel a növény nevét a hadvezér nevével társítva, és amelynek a jelentése Tas nádja.

Következésképpen, a legnagyobb valószínűséggel magyar eredetű Tăşnad (Tasnád) helynév (amely közvetlenül „mocsaras helyre” utal), az idők folyamán számos jelentéstani változáson ment át, amelyeket a román és német nyelvű helynév részben különböző alakja is meghatározott. Ezeket a helynév alakokat a mellékelt táblázat tartalmazza, a közigazgatási egységhez jelenleg tartozó többi település nevével együtt (Blaja, Cig, Raţiu, Valea Morii, Sărăuad), (Tasnádbalázsháza, Csög, Ráctelep, Tasnádmalomszeg, Tasnádszarvad). (Suciu, C. 1967-1968).

t2    t1

A települést nem kerülték el a mostoha körülmények, amelyek közül az egyik legpusztítóbb az 1566-os tatárdúlás volt, amikor nagyrészét kifosztották és lerombolták, az oltalmazottabb helyekre menekülő lakosságot pedig lemészárolták vagy rabságba ejtették. Újjászületése azonban rendkívül gyors volt, csupán négy év múlva, 1570-ben, Maximilian császár és Erdély Fejedelme, János Zsigmond között Speyerben létrejött szerződés név szerint igazolja a polgári település azonnali stratégiai védelmét szolgáló kővár létezését.

Tasnád város lakosi státusza nem lehetett nagyon vonzó a feudális korban, különben hogy értelmezhetnénk Báthory Zsigmond 1589-ből származó, az itt letelepedőknek nyújtandó kiváltságokról szóló levelének tartalmát (adómentesség négy éves időtartamra, ha üres házat foglalnak el, valamint hét éves időtartamra, ha ők építik fel a házaikat). A kiváltságokat viszont korlátozások is követték (a fentiekben említettek egy másik jele), a más helyekre való elköltözés tekintetében.

A XVII. század második felében a török megszállás mély nyomokat hagyott a lakosok emlékezetében, hisz a hadi támadások és konfliktusok idején gyakran került sor a lakosság lemészárlására.

A XVII. század végén (1678) és a következő század elején (1709-1710, 1739-1742) Tasnádot újabb rendkívüli megpróbáltatásokon ment keresztül, amikor a vidék lakossága között kitört a kolera- és a pestis járvány. Mindezen végzetes események mélyen érintették az elemzett települést, hiszen a lakosság jelentős része az utolsó sarcot ezen pusztító betegségeknek fizette az illető időszakban. Ezeknek a tragikus eseményeknek a demográfiai következménye egyes sváb csoportok tömeges betelepítése volt a jelenlegi Németország dél-nyugati részén elhelyezkedő Schwartzwald (Fekete Erdő) vidékéről a térségbe, az 1754 – 1760 évek között. Ennek a népességi költöztetésnek a célja egy fejlődésben lévő gazdaság munkaerő szükségletének a kielégítése volt, valamint a protestáns, főleg a református vallás elterjedésének a svábokra jellemző katolicizmussal való ellensúlyozása. Ily módon az etnikai mozaik változatossá vált, a románok és magyarok mellett a továbbiakban itt élt ez a szorgalmas és fegyelmezett nép is, amely lényegesen hozzájárult a helyi kultúrához.

A településre mért másik romboló csapás, rövid időközönként, az 1829-es évben, az ilyenfajta földrengések aktív góca sokkal délebbre, a Bánátban volt, az építményekben és infrastruktúrában keletkezett kár viszonylag magas, legalább 5 fokos intenzitást mutat a Richter-skálán.

A történelem folyása az 1918. december 1-i Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűléssel egyidőben feljegyzi a román közigazgatás létrehozását Tasnádon, amely egyetlen egy (az 1940. szeptemberi Bécsi Diktátum következményeinek szinkópájában folytatódik, amikor a Körösvidéket, amely földrajzi-történelmi vidékhez tartozik Tasnád, de Erdély északi és középső része is, 1944. októberéig újra a magyar államhoz csatolták) napjainkig.

Egy másik érdekes szempont azon politikai-közigazgatási egységek kérdése, amelyeknek szerves részét képezte a település. Az ezen a területen végbement változások rendkívül nagy számban mentek végbe, a területi térképelhelyezkedések, mint az elnevezésük is egyik korszakról a másikra változtak, egyik politikai rendszerről a másikra. Ily módon, csupán az elmúlt nyolc évtized folyamán Tasnád vagy Szilágy megyéhez (1948-ig) tartozott, nyugat felé kiterjedve, vagy a Máramaros megyéhez tartozó nagykárolyi járáshoz (1952-1960 között), majd 1968-tól Szatmár megyéhez.

Ugyanakkor, szintén érdekességként kell kiemelni azt, hogy Tasnád 1875-ben a városi címet községi címre változtatta (a város lakosai által fizetendő magas adó elkerülése végett), ami csupán egy századot követően, 1968-ban változott, amikor a települést újra a városközpontok sorába sorolták be.